Civileken csattan az szja-mentesség
2029-re a nők jelentős csoportjának nem kell majd szja-t fizetnie, így a felajánlható adó egy százalékok is nagy mértékben csökkenhetnek. Az egyházakat viszont ez kevésbé érinti.– A személyi jövedelemadó-mentesség esetén a civilek számára teljesen elveszhet az szja egy százaléka, az egyházaknál viszont csak az összegük csökkenhet – magyarázta lapunknak egy neve elhallgatását kérő könyvelő azzal kapcsolatban, hogy az Orbán-kormány által ígért fokozatos szja-mentesség a két- vagy több gyerekes anyák esetén miként lesz hatással az szja felajánlható 1+1 százalékára. Mindez azt jelenti, hogy évről-évre csökkenhet a felajánlások száma és összege, hiszen egyre kevesebben fognak szja-t fizetni. (Az egyik 1 százalékot elsősorban egyházaknak, a másikat civil szervezeteknek, alapítványoknak, egyesületeknek lehet felajánlani). A kormány becslése szerint ez az adómentesség 2029-ig körülbelül 950 ezer embert érinthet, ami Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, 2023-as adata szerint az összes adózó (valamivel több, mint 4 millió) 20-25 százaléka lehet. Tehát 2029-re az 1 százalékot felajánlók köre elvben ennyivel szűkülhet. Ám ennél akár több is lehet, mivel nincs adat arról, hogy mennyi a női felajánlók száma. (Ha valakinek a munkabéren felül keletkezik jövedelme, abban az esetben rendelkezhet az 1 százalékról).
Forrás: Népszava