A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók tagjai nevében részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki az elhunyt munkatársnak és teljes felépülést kívánunk a sérülteknek.

A BRDSZ Elnöksége nevében: dr. Bárdos Judit elnök

 

Bosszút akart állni a rendőrökön az esztergomi robbantó

S. Kovács Imre: Bélapok

S. Kovács Imre álnév alatt megjelent dr. Schmidt Henrik Bélapok című 7 kötetes könyve.

 Az író 1974-ben Veszprémben vegyész-üzemmérnöki diplomát szerzett, utána öt évig dolgozott a szakmájában. 1979. március 1-jén nyomozóként kezdett dolgozni a siklósi kapitányságon, a munka mellett Pécsett elvégezte a jogi egyetemet. 1990. április 1-jétől 2007. november 30-ig rendőrkapitányként teljesített szolgálatot Siklóson, nyugállományba vonulása alkalmával ezredessé léptették elő. Országos küldöttként segítette a BRDSZ és az FRSZ munkáját.

A szerző így ír a könyv születésének előzményeiről:

„A múlt század hetvenes éveinek elején kezdtem írogatni, első írásaim a veszprémi egyetem Egyetemünk című lapjában jelentek meg, Kovács Imre szignóval. Később, már a rendszerváltás küszöbén, helyi lapoknak írtam cikkeket, rendőrségi tudósításokat a már megszokott álnévvel, ezért teljesen természetes volt, hogy „regényíróként” is ennél maradjak, de mivel a világban számtalan sok Kovács Imre van, elé került az S. is.

Dr. Schmidt Henrik szignó alatt csak a Népszabadságban és a Belügyi Szemlében jelentek meg írásaim."

Részlet a regényből:

– A Bélap, András fiam, a rendőri munka alfája és ómegája. A rendőrkapitányságot nem a jól vagy rosszul végzett rendőri munkája, hanem a Bélapjai minősítik. Ebből következik, és bármennyire furcsa lesz is az első hallásra, jobb, ha mindjárt most elmondom, hogy a közhiedelemmel ellentétben a rendőrségi nyomozások végső célja soha nem a tettes felderítése, és nem is a bűncselekmény bizonyítása!

– Hanem micsoda? – hökkent meg az alhadnagy.

– A végső cél: minél több eredményes Bélapot produkálni. Kerül, amibe kerül! 

A könyv megrendelhető NYOMTATÁSBAN és E-KÖNYV FORMÁTUMBAN is.

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.