Nem kell ennyi ember az esztergomi polgármesteri hivatalban
Az esztergomi képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta a polgármesteri hivatal szervezeti átalakítását, írja az MTI.  A döntés értelmében csökkentik hivatali dolgozik létszámát, a mostani 136 fő helyett 104 ember fog a jövőben ott dolgozni.
Forrás: Index 

Alakul a csúcstárca: Palkovics tör fel, mint a talajvíz
A Honvédelmi Minisztérium relatív pozíciója erősödik, nem úgy Belügyminisztériumé, amiből két dolog következik: a kormány nem kívánja növelni a „migránsveszéllyel" kapcsolatos kiadásokat, ami viszont sokak számára fontosabb, a belügyi tárcánál érdemi béremeléssel sem számolnak a
következő két évben, miközben az alacsony fizetések miatt egyre nagyobb a létszámhiány a rendőrségnél, vagy épp a katasztrófavédelemnél.
Forrás: Népszava 

Hét éve nem volt ilyen magas az infláció, mi történik az uborkával és a disznóhússal?
2012 óta nem láttunk ilyen gyors fogyasztói áremelkedést – legalábbis a KSH módszertana szerint -, mint tavaly decemberben, derült ki a statisztikai hivatal közzétételéből
Forrás: g7.hu

Legalább 10-15 százalékkal drágul a kenyér
a malmok január végétől 3-5 forinttal növelik a liszt kilogrammonkénti árát, a pékségek pedig 10-15 százalékos emelést terveznek a következő hetekben.
Forrás: Index

Ha a beszállítók leállnak, leállhat a kórházi ellátás is

A végsőkig feszítette a húrt a kormányzat: a beszállítók felé teljesítendő 80 milliárdos tartozás mellett extraprofitról és túlárazásról beszélnek, miközben 20 milliárd forintot több mint egy éve nem fizettek meg a kórházak. Mi lesz, ha tényleg elszakad a cérna?

Forrás: 24.hu