Polgári értékeket valló egyetemistáknak írtak ki pályázatot 
A Fúzió Ösztöndíj Program célja, hogy a felsőoktatásban résztvevő, polgári értékeket valló fiataloknak lehetőséget adjon saját véleményük, gondolataik kifejtésére az offline és az online térben egyaránt.
Forrás: szoljon.hu, Magyar Narancs

Megalázó módon rúgta ki a püspök az iskolaigazgatót, tiltakoznak a szülők 
A nyári szünet kellős közepén bocsátotta el Kiss Zoltánt, a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont igazgatóját Veres András győri püspök, 
de a szülők nem törődnek bele a történtekbe, és egyenesen a Szentszék magyarországi apostoli nunciusához fordultak, adta hírül a Szemlélek katolikus magazin.

Forrás: Index

Kedves Kormány! Köszönjük, várjuk a folytatást!

Ne csak mindig kritizáljunk, írjunk arról is, ha valami jó történik – dr. Szepesi András jegyzete.

Forrás: weborvos

Még mindig a napszámot választja az állástalan, hiszen a közmunkás bér többszörösét viszi haza az alkalmi munkával

Olcsó munkaerőként közvetített volna ki közmunkásokat a kormány agráripari cégeknek. Az érintettek nem kértek ebből, és kiskaput találtak a piaci bérekhez.

Forrás: Népszava

 

Hatszáz dolgozó hiányzik a fővárosi kormányhivatalokból 
Míg a fővárosi kormányhivatalok előtt kígyóznak a sorok, megalázó körülmények közt dolgozhatnak azok a kormányhivatalnokok, akik a munkaerőhiány pótlására, sőt gyakorlatilag a fővárosi ügyfélfogadás összeomlásának megakadályozása érdekében jöttek sürgősen Budapestre. 
Gulyás Gergely szerint 35, Budapestre hozott dolgozóval megoldották a problémát. 
Forrás: Index

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.