Varga Mihály volt helyettes államtitkárát, és Palkovics László bizalmasát is börtönbe zárná az ügyészség
2022-ben 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le elsősorban minisztériumi tisztviselőkre, akik a vádak szerint kenőpénzért cserébe elsősorban vissza nem térítendő EU-s támogatások elnyerésében működtek közre. Összesen 54 ember ellen emeltek vádat februárban. A 24.hu által megismert vádirat szerint az ügyészség pénzügyminisztériumi osztályvezetőket, főosztályvezető-helyetteseket, egy főosztályvezetőt és egy volt helyettes államtitkárt is börtönbe küldene.A fővádlottak minisztériumi tolvajnyelvet találtak ki, hogy lehallgatásuk esetén a nyomozók ne tudják azonosítani őket, mégis kiderült, kit neveztek „Faszfejnek” és kit „Pumuklinak”.
Forrás: 24.hu
A Magyar Péter-tüntetésen elmondott beszéde után azonnali hatállyal kirúgták Tarr Zoltánt
A hétvégi, Magyar Péter-féle tüntetést követő első munkanap végén kirúgták állami munkahelyéről Tarr Zoltán lelkészt,
a református egyház volt zsinati tanácsosát. Tarr a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményénél,
a Neumann János Nonprofit Kft.-nél dolgozott idén január óta.
https://444.hu/2024/04/09/a-magyar-peter-fele-tuntetesen-elmondott-beszede-utan-azonnali-hatallyal-kirugtak-tarr-zoltant
Új csúcson az átlagos szülési életkor Magyarországon
Szintén érdekes adat, hogy a nők átlagos életkora az első gyermek születésekor rekordmagas, 29,24 év volt,
ez 9 századdal magasabb a 2022-es számnál, ami egyébként szintén csúcs volt. Ha minden gyermek születésekor
vizsgáljuk az anyák átlagos korát – tehát nemcsak azokat vesszük, akik tavaly az első gyermeküknek adtak életet –,
akkor ez a szám 30,54 volt, egy újabb rekord.
https://24.hu/belfold/2024/04/09/ksh-szuletesek-valasok-hazassagkotesek-szama-nok-atlagos-eletkora-szuleskor-2023-adatok/
Nem ment át az Országgyűlésen a Táncsics-börtön épületét érintő törvényjavaslat
Ezzel elhárult a veszélye annak, hogy az magánkézbe, vagy egy cég tulajdonába kerül. aztán kiderült, hogy a cél nem
a műemlékstátusz kiradírozása, hanem a nemzeti vagyontörvényből való kiemelése, ami egy lapunknak nyilatkozó,
évtizedes tapasztalattal rendelkező magyar műemlékvédelmi szakember szerint azt is jelentheti, hogy a
magyar állam ezzel egy magánszemélynek, vagy valamilyen társaságnak akarja majd átadni az ingatlant, hiszen így ezt gond nélkül megteheti.
https://24.hu/kultura/2024/04/09/ismeretlen-budapest-tancsics-mihaly-utca-borton-nemzetgazdasagi-szempont-nemzeti-vagyontorveny-javaslat-torvenyjavaslat/
Itt a rendelet: mostantól nem dolgozhatnak vendégmunkások az állami szférában
Amint azt március végén megírtuk, a kormány előállt egy rendelettervezettel, amely az állami, költségvetési szerveknél
megtiltaná a vendégmunkások foglalkoztatását. A Magyar Közlönyben most megjelent a hivatalos rendelet. harmadik
országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről szóló 2013-as kormányrendelet mostani
módosítása kimondja, hogy vendégmunkással nem hozhat létre foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt a kormány, illetve a
kormányhoz kapcsolódó költségvetési szerv, illetve az utóbbi költségvetési szerv irányítása, felügyelete alatt vagy fenntartásában álló,
az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv.A tilalom azokra a gazdasági társaságokra is vonatkozik,
amelyek felett az állam közvetlen vagy közvetett többségi befolyással rendelkezik
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240409/itt-a-rendelet-mostantol-nem-dolgozhatnak-vendegmunkasok-az-allami-szferaban-679423
Tíz épületre teszi rá a kezét, kétszáz családot rakhat utcára az Orbán-kormány az NKE kedvéért
A józsefvárosi önkormányzat nem tud mindenkit elhelyezni máshol. Kétszáz józsefvárosi önkormányzati bérlakást államosítana
az Orbán-kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részére. Ez egy Semjén Zsolt és Csák János által benyújtott
salátatörvény-tervezetből derül ki, amelyik miatt kedden Pikó András józsefvárosi polgármester rendkívüli sajtótájékoztatón
állt a nyilvánosság elé.A kerületvezető elmondta, az Orbán-kormány „közfeladatellátásának elősegítése érdekében” államosítaná a
tíz épületet a Diószegi Sámuel utcában. Ebből nyolc lakóépület, ahol legkevesebb 200 család él, olyan családok, akik nagyon
nehéz körülmények között élnek – ismertette. A rendelkezés alapján az önkormányzat szerződése október végén megszűnik, eddig kellene a lakókat elhelyezniük máshol.
https://nepszava.hu/3231422_magyar-peter-fidesz-penz-edesanya-romania-erdelyi-magyarok
https://hvg.hu/itthon/20240409_kisajatitas-ingatlan-piko-jozsefvaros-kormany-salatatorveny
Ha elkezdődik az OPNI felújítása, az akkora munka lesz, hogy észre fogja venni mindenki, aki építkezik
Az egykori pszichiátria az ország második legnagyobb műemléki épülete, amelybe a kormány egy közép-európai bentlakásos elitiskolát költöztetne.
A felújítás kihívásairól az épület állagmegóvásának előkészítésében részt vevő Várhelyi Tibor építészmérnököt és Kelecsényi Kristóf műemléki szaktanácsadót kérdeztük.
https://hvg.hu/gazdasag/20240307_opni-elitiskola-varhelyi-tibor-riport?utm
Romlott étel miatt tömeges ételmérgezés történt egy budapesti kórházban
Legalább 36 beteg enyhe hasmenést kapott a hétfői ebéd után, amelyet különböző osztályokon fekvők és dolgozók egyaránt fogyasztottak.
A kórház gyorsan reagált és leállította az ételosztást, miután a minőségi hiba kiderült – számolt be a Magyar Hang.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240409/romlott-etel-miatt-tomeges-etelmergezes-tortent-egy-budapesti-korhazban-679577
Aggasztó bejelentést tett a WHO: sikeres az oltási kampány, mégis emelkedik a fertőző májgyulladás áldozatainak száma
Világszerte megugrott a fertőző májgyulladás okozta halálozások száma, jóllehet a diagnosztizált fertőzések száma visszaesett -
derül ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) keddi bejelentéséből. A tájékoztatás szerint míg
2019-ben 1,1 millióan haltak bele a hepatitisz különböző változataiba, 2022-ben ez a szám 1,3 millióra nőtt.
A halálozások 83 százalékát a hepatitisz B, 17 százalékát pedig a hepatitisz C okozta. A WHO adatai azonban
érdekes kettősséget rajzolnak ki: ugyanebben az időszakban csökkent az újabb megbetegedések száma.
2019-ben még 2,5 millió fertőzést regisztráltak, 2022-ben ez már 2,2 millióra csökkent.
A szervezet részéről kiemelték, hogy a kapott értékek az oltási kampányok és a megelőzést népszerűsítő
programok sikerességét mutatják.Hangsúlyozták, hogy a sikerek ellenére még mindig naponta körülbelül 6000 ember fertőződik meg májgyulladással.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240409/aggaszto-bejelentest-tett-a-who-sikeres-az-oltasi-kampany-megis-emelkedik-a-fertozo-majgyulladas-aldozatainak-szama-679539
A brit gyógyszerészeti felügyelet (PMCPA) megállapította, hogy a Pfizer öt alkalommal sértette meg
a 2019-es szabályozási kódexet. A vállalat azzal ment túl messzire, hogy egy nem engedélyezett gyógyszert
népszerűsített és félrevezető állításokat tett közzé a Covid-19 vakcinájáról a közösségi médiában.
A hatóság szerint a lépés aláásta a gyógyszeriparba vetett bizalmat - jelentette az ír Gript.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240409/sulyos-dolgok-derultek-ki-a-pfizer-vakcina-gyartojarol-679387