Kabos Gyula saját „pillanatnyi pénzzavarával” népszerűsítette a zsidótörvény előtti utolsó filmjeinek egyikét
Kabos Gyula úgy népszerűsítette a fővárosban az 1938. március 4-én bemutatott Pillanatnyi pénzzavar című filmet, hogy a pesti kávéházakban azt mondta a fizetőpincéreknek: „Pillanatnyi pénzzavarban vagyok.” Majd a meghökkent főúrnak átnyújtott egy jegyet a moziba. Néhány héttel később már nem volt kedve viccelni. Feledett-feledhetetlen filmek, 12. rész.
Forrás: 24.hu
3+1 rejtélyes történelmi tragédia, amelyre a mai napig nincs magyarázat
A rejtélyek mindig is lázban tartották az embereket, így nem kell csodálkoznunk azon sem, hogyha akár
szemernyi kétség is férhet egy tragédia kimeneteléhez, akkor tengernyi elméletet vagyunk képesek kreálni.
Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk néhány rejtélyes körülmények között elhunyt hírességről.
Ezúttal a történelem legnagyobb vitákat kavaró, legrejtélyesebb eseményeit sorakoztatjuk fel,
amelyekre a mai napig nem született ésszerű, minden kétséget kizáró magyarázat.
https://velvet.hu/checkout/2023/09/11/rejtelyes-tortenelmi-tragediak-amelyre-nincs-magyarazat/
Saját trónja ölte meg a magyar királyt
Béla magyar király, a Szent István által megvakíttatott Vazul gyermeke 960 éve, 1063. szeptember 11-én hunyt el.
Az apját ért szörnyű ítélet után István száműzte Bélát és két fivérét az országból, ahonnan csak
hosszú évekkel később térhettek haza – írja a Rubicon.
https://24.hu/tudomany/2023/09/11/i-bela-kiraly-halala-sajat-tronja-olte-meg-magyar-tortenelem/
A bán nem adta meg magát, óriási vérfürdőt rendeztek a törökök
https://24.hu/tudomany/2023/09/09/csata-vereseg-horvat-ban-torok-tortenelem/
24 ezer éves barlangrajzokra bukkantak
Több mint száz darab, 24 ezer évesnél is régebbi barlangrajzra bukkantak egy spanyolországi barlangban – írja az IFLScience.
Az ősi műalkotásokra 2021 júliusában lettek figyelmesek a kutatók, de a teljes feltárásuk és vizsgálatuk egészen 2023-ig tartott.
https://24.hu/tudomany/2023/09/11/24-ezer-eves-peldatlan-barlangrajzok-regeszet/
Okkult áltudománynak indult, ma már bizonyított orvosi módszer a hipnózis
Egészen a 19. század végéig okkultizmusnak, de legalábbis pszeudotudománynak számított a hipnózis, aztán kiderült, hogy
rengeteg súlyos egészségügyi problémát lehet vele enyhíteni, sőt gyógyítani is. Ma már Magyarországon is elismert kiegészítő
ága az orvostudománynak és a pszichológiának, pedig a rendszerváltás előtt csak titokban kutathatták a magyar tudósok.
A CEU Határtalan tudás című sorozatának hipnózissal foglalkozó előadásán jártunk.
https://telex.hu/tudomany/2023/09/12/hipnozis-tudomany-pszichologia-rak-fajdalomcsillapitas-orvostudomany-okkultizmus-ceu-banyai-eva
A CIA vámpírokkal is harcolt a Fülöp-szigeteki kommunista gerillák ellen
A hidegháborús feszültség és paranoia mind a szovjet, mind az amerikai oldalon egészen őrült fejlesztéseket, kísérleteket és akciókat szült.
Ezek közül is kiemelkedik az a CIA-program, amely arról szólt, hogy vámpírokkal próbálták megfélemlíteni és kordában tartani a
Fülöp-szigetek kommunista lázadóit. Az akció ráadásul sajnos nem valami mitikus, ijesztő folklórgyártásban és -terjesztésben merült ki,
egészen brutális eszközöket is bevetettek.
https://telex.hu/eszkombajn/2023/07/18/fulop-szigetek-vampirok-cia-pszichologiai-hadviseles-kommunista-gerillak
Hároméves a Heti Fortepan – íme a 12 legérdekesebb cikk
Az eddig megjelent több mint 150 cikkből válogattunk. Három éve indult el a Capa Központ és a Fortepan szakmai partnerségében
a Heti Fortepan blog, melynek hetente megjelenő bejegyzései a Fortepan digitális fotóarchívumban található fényképek,
illetve a képek adományozóinak és készítőinek történetét mesélik el – angolul is.A 24.hu-n is publikáljuk az írásokat
a kezdetektől, ezért juthatnak el tízezrekhez az archív fotókhoz kapcsolódó érdekes sztorik.Most pedig az eddig
megjelent több, mint 150 cikkből választottuk ki a 12 legizgalmasabbat: a vidéki bringázás rejtett sikersztorijától,
egy 75 évvel később megismételt fényképen keresztül a legizgalmasabb képmegfejtésekig.
https://24.hu/kozelet/2023/09/16/heti-fortepan-haromeves-12-legerdekesebb-cikk/
Ez a találmány megváltoztatta a világot
Noha különböző számítógépeket már az 1940-es évektől egyre nagyobb számban építettek, sokáig úgy tűnhetett,
a „gondolkodó gépek” csak a hadsereg, az állami szervek és a nagyvállalatok játékszerei lesznek, hiszen egészen az
1960-as évekig ezek előbb egész termeket, később szobákat foglaltak el, karbantartásuk pedig mérnökök hadának adott munkát.
A méret csak az egyik probléma volt, a másik gondot az jelentette, hogy ugyan az 1940-es években feltalált tranzisztorok
és más elemek felhasználásával csodálatosan bonyolult áramköröket lehetett építeni,
minden egyes újabb komponens növelte a bonyolultságot és ezzel a hibalehetőségek számát is.
https://24.hu/tudomany/2023/09/16/szamitogep-integralt-aramkor-tortenelem/