ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

10. 12.

Tartalékos katonai szolgálatot kell vállalniuk a kirúgott minisztériumi tisztviselőknek
A 24.hu információja szerint lényegében rákényszerítik a várhatóan 9-10 ezer kirúgott tisztviselő jelentős részét,
hogy lépjen be a Magyar Honvédség tartalékos katonái közé. A szolgálatvállalási kényszer alól a nők számára sem lesz kibúvó.
Forrás: 24.hu

Így is lehet: a Ripost bemutatja a nem büdös, nem utcán lakó hajléktalant
A Mérce információi szerint jövő hét elejére jelentős razzia készül a budapesti hajléktalanok ellen, hiszen életbe lép a
közterületen való hosszas tartózkodást az eddigieknél is szigorúbban bűntető intézkedéscsomag. A rendőrök állítólag
megpróbálják majd kiszorítani a belvárosból az utcán élni kényszerülőket, de az sem kizárt, hogy a zöld övezeti kunyhók elbontását is megpróbálják.
https://hvg.hu/itthon/20181011_Igy_is_lehet_a_Ripost_bemutatja_a_nem_budos_nem_utcan_lako_hajlektalant

Leszámolás a bírói karban: Handó Tünde személyesen bizonyítja, hogy a Sargentini-jelentés minden szava igaz
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke lemondásra szólította fel a tevékenységét felügyelő testület tagjait a „bírói kar" nevében.
https://168ora.hu/itthon/leszamolas-a-biroi-karban-hando-tunde-szemelyesen-bizonyitja-hogy-a-sargentini-jelentes-minden-szava-igaz-157320

A bölcsészek szívhatják meg legjobban a felsőoktatási átalakítást
Sajtóhírek szerint a kormány drasztikusan átalakítaná a felsőoktatás rendszerét: megszűnne az állami fenntartás,
piaci alapokra helyeznék az egyetemek működését. A felsőoktatás privatizációja önmagában nem ördögtől való gondolat; 
hatékonyabbá válna az egyetemek gazdálkodása, az oktatók versenyképesebb fizetéshez jutnának, a hallgatók pedig jobb és
olcsóbb képzést kapnának. Ha azonban ezt úgy hajtják végre, ahogy az elmúlt évek kormány intézkedései alapján sejteni lehet,
akkor csökkenni fog a hallgatók száma és még nehezebb lesz bekerülni a felsőoktatásba.
https://abcug.hu/a-bolcseszek-szivhatjak-meg-legjobban-a-felsooktatasi-reformot/

Krioterápiás gépekre, drónokra, páncélozott gépkocsikra ment el a terrorellenes pénz
Csak tavaly 278 milliárd forintot, három év alatt pedig több mint 600 milliárdot költött el a kormány a
„terrorellenes harcra" és a „tömeges migráció" elleni küzdelemre. Most kiderült, hogy mire ment el a pénz egy része:
a HM cégeibe például 24 milliárd forint került.
https://zoom.hu/hir/2018/10/11/krioterapias-gepekre-dronokra-pancelozott-gepkocsikra-ment-el-a-terrorellenes-penz/

Orbán primitívnek bélyegezte azt, amire a magyar honvédség készül
Zavart érezni az erőben. Orbán Viktor határozottan elmondta táborának: Ukrajna orosz meggyengítésétől nem kell félnetek.
A honvédelmi tárca viszont úgy érzi, a NATO keretein belül jó lesz részt venni olyan hadgyakorlatokon, amely szerintük az
orosz fenyegetés elleni felkészülést jelenti. A tisztánlátás esélyét rontja, hogy a hvg.hu-val csak a NATO kommunikál, a magyar honvédelmi tárca nem
https://hvg.hu/itthon/20181011_Orban_primitiv_orosz_fenyegetes_honvedseg

Szétválasztják az állami és a magán-egészségügyet - megvannak az első javaslatok
Izzik a levegő az Emberi Erőforrások Minisztériuma körül: az egészségügy gyökeres átalakítása, a szívsebész
kirúgása után meghalt beteg, a roskadozó sürgősségi ellátás, a távozó egészségügyi államtitkár és az új
Nemzeti alaptanterv is szóba került abban az interjúban, amit Kásler Miklós miniszter adott a Magyar Időknek
https://privatbankar.hu/makro/szetvalasztjak-az-allami-es-a-magan-egeszsegugyet-megvannak-az-elso-javaslatok-322097

Hadházy apja belelépett egy szögbe, de a sürgősségin nem kapott tetanusz elleni oltást, mert „túl drága"
https://168ora.hu/itthon/hadhazy-apja-belelepett-egy-szogbe-de-a-surgossegin-nem-kapott-tetanusz-elleni-oltast-mert-tul-draga-157359

Így változik a nyugdíjas munkavállalók adózása
A nyugdíj melletti munkavégzés lehetőségei, szabályai jelentős mértékben módosultak már ebben az évben, és fognak módosulni 2019-től is.
https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/igy-valtozik-a-nyugdijas-munkavallalok-adozasa/

Mindent tudni akarnak a hajléktalanokról - hatalmas adatbázist épít a kormány

A hajléktalanok családi állapotát és az iskolai végzettségét is tudni akarja az Emmi. A nyilvántartásra a minisztérium szerint a
hajléktalanok életútjának nyomon követése miatt van szükség.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/hajlektalan-adat-rendorseg-torveny.671442.html


Azonnali.hu: Időszakosan négy helyett csak három négyzetméter jutna egy ellátottnak a hajléktalanszállókon
Az Azonnali.hu információi szerint rendeletmódosítással engedélyeznék, hogy időszakosan több hajléktalan kaphasson helyett az ellátó intézményekben. 
https://zoom.hu/hir/2018/10/11/azonnalihu-idoszakosan-negy-helyett-csak-harom-negyzetmeter-jutna-egy-ellatottnak-a-hajlektalanszallokon/

Óvodai, iskolai fertőzések: kinek a feladata tenni ellene?
Régebben nem mehetett közösségbe a fertőzött gyerek, ma már ótvarral is elhozzák a kicsiket az óvodába.
https://weborvos.hu/lapszemle/ovodai-iskolai-fertozesek-kinek-a-feladata-tenni-ellene-248440

Ötvenszeresére nőtt Budapest patkányfertőzöttsége

Miközben az elmúlt években a főváros gyakorlatilag patkánymentes volt, egyre több helyen jelentek meg a rágcsálók.
Kiirtásuk nehézkes, hónapokig is tarthat, főként az olyan súlyosan fertőzött helyeken, mint a belvárosi területek,
vagy a VI.-VII. kerület külső részei. Utánajártunk, mit lehet tenni a rágcsálók ellen és kell-e félni a betegségektől.
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/patkany-patkanyirtas-budapest-elszaparodott.671289.html

Megint új poggyászszabályok a Wizz Airnél

A Wizz Air megint új poggyászszabályzattal rukkolt elő 2018. november 1-től
https://index.hu/gazdasag/2018/10/10/megint_uj_poggyaszszabalyok_a_wizz_airnel/

Ne hozzon be növényt Európán kívülről!
Kockázatosak lehetnek növény-egészségügyi szempontból az Európán kívüli országokból poggyászban behozott növények és
növényi termékek, mivel azokban fennmaradhatnak nem honos károsítók - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
https://index.hu/gazdasag/2018/10/09/ne_hozzon_be_novenyt_europan_kivulrol/