2024. július 13.

Rendvédelmi dolgozókra vonatkozó BM-rendelet

A Magyar Közlöny 75. száma itt tölthető le, benne olvasható a belügyminiszter 29/2024. (VII. 12.) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/2015. (VI. 16.) BM rendelet, valamint a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 33/2015. (VI. 16.) BM rendelet módosításáról.

2024. július 06.

07. 06.

Felvételi 2024: erre a tíz egyetemi karra jelentkezett a legtöbb diák idén
A legnépszerűbb egyetem idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) volt, ennek ellenére a legnépszerűbb egyetemi karok listáján nem sikerült megszereznie az első helyet. Mutatjuk a 2024-es toplistát.A legfrissebb statisztikák szerint idén 120 990 fő jelentkezett valamelyik egyetem 2024 szeptemberben induló alap, osztatlan- vagy mesterképzésre. Ahogy már korábban megírtuk, az ELTE volt idén is a legnépszerűbb egyetem és most is a gazdasági szakok taroltak a felvételiben, ezért nem is meglepő, hogy a legnépszerűbb egyetemi karok között is szerepel néhány erről a területről.
Forrás: eduline.hu

Bővebben ...

2024. június 10.

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosítása

A T/8560 iromány 30. oldalától olvasható a A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosítása című rész.

Az iromány itt érhető el.

2024. május 13.

24 rendészeti, egészségügyi, oktatási törvény módosítása

 
11 közlekedési tárgyú törvény módosítása - 3257.
 
10 ingatlan-nyilvántartási tárgyú törvény módosítása - 3268.
 
 A Magyar Közlöny 53. száma itt tölthető le.
 
2024. április 29.

Emlékeztető a 2024. április ötödikei Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumról

Dr. Bárdos Judit szerint az egészségügyi szakdolgozók esetében továbbra is az államnak kellene fizetnie a kötelező kamarai tagdíjukat. Problémának tartja továbbá, hogy a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak már három éve kimaradtak a fizetésemelésből.

Az emlékeztető itt tölthető le.

 

 

  1. Indul a kórházi kommandózás: az orvosok mellett a betegek jelenlétét is ellenőrzik
  2. BM-, BVOP-, LÜ-, ORFK-utasítások
  3. 02. 12.
  4. ORFK UTASÍTÁSOK
  5. Egészségügyi dolgozók béremeléséről

3. oldal / 45

  • Első
  • Előző
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • Tovább
  • Utolsó