A műsor meghallgatható itt 26.40-től, a folytatása pedig itt található
T/2930 számú törvényjavaslat
Egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
szöveges PDF
T/2928. számú törvényjavaslat
az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
http://www.parlament.hu/folyamatban-levo-torvenyjavaslatok
szöveges PDF
T/2939.számú törvényjavaslat
2018. évi ..... törvény a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról
http://www.parlament.hu/folyamatban-levo-torvenyjavaslatok
szöveges PDF
A 2018. október 17-ei Kormányinfón az illetékes miniszter bejelentette a központi közigazgatás létszámcsökkentését, amire már augusztusban is tett utalást. Azóta számos levelet, hivatalos tárgyalásokra szóló kezdeményezést küldtünk és sajtótájékoztatót tartottunk annak érdekében, hogy a munkáltató (a Kormány) tartsa be a vonatkozó dokumentumok egyeztetésről szóló előírásait ebben a létfontosságú kérdésben.
Olvashatjuk különböző sajtótermékekben, hogy a Lajtán túl hogyan oldják meg a hajléktalanok problémáit. Van, ahol megnyitják az önkormányzatok épületeit, a templomokat és egyéb más módon próbálnak SEGÍTENI RAJTUK, HISZEN EZ ott, nem RENDŐRSÉGI feladat.
A BRDSZ Központi Iroda kirándulást szervez
2018. december 08. szombat: Pozsony – Győr/advent/
Indulás: 2018. december 08. reggel 6.00 óra.
Hónapokkal ezelőtt lejárt húsokat találtak a Péterfy Sándor Utcai Kórházban
A 202 kilogramm hús „vendéglátóipari termék előállításához felhasznált alapanyag” volt.
Forrás: HVG
Komoly fennakadások a digitális közigazgatásban
Technikai hiba miatt jelentős fennakadások vannak a digitális közigazgatásban, melyek a Digitális Állampolgár mobilalkalmazást is érintik – értesült a Telex. A lapnak az üzemeltetésért felelős IdomSoft is megerősítette,
hogy vannak problémáik. „A tegnapi és mai nap során hálózati hiba következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működik. Az eset a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatást és a Digitális Állampolgár mobilalkalmazást is érinti. A hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak a kollégáink, a kellemetlenségekért elnézést kérünk” – válaszolta a Telexneka közigazgatási szolgáltatások fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős IdomSoft. A nap szerint napok óta hallani kisebb-nagyobb fennakadásokról, a fennakadás vasárnapra érte el a DÁP mobilalkalmazást.
Forrás: portfolio.hu
Jó hírt közölt a Moderna-vakcina gyártója
A Moderna bejelentette, hogy az FDA jóváhagyta a Spikevax teljes körű alkalmazását a veszélyeztetett, 6 hónapos és 11 év közötti gyermekek számára.A vakcina korábban csak vészhelyzeti engedéllyel volt elérhető a gyermekek részére.A gyógyszergyártó közlése szerint a frissített vakcinát a 2025-26-os légúti vírusos szezonra tervezi elérhetővé tenni az arra jogosult amerikai lakosság számára.Robert F. KennedyJr. egészségügyi miniszter májusban bejelentette, hogy az Egyesült Államok felfüggesztette az egészséges gyermekek és várandós nők rutinszerű Covid-19 oltását. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) azonban hangsúlyozta, hogy az oltás továbbra is választható lehetőség marad az egészséges gyermekek számára, amennyiben a szülők és az orvosok egyetértenek annak szükségességében.A CDC továbbra is javasoljaa frissített Covid-vakcinák beadását minden hat hónaposnál idősebb személy számára, követve a külső szakértői testület iránymutatását.
Forrás: portfolio.hu
Kiállnak oktatóik mellett a Pázmány végzősei
Megrázónak tartják, hogy az általuk különösen tisztelt oktatók ellen ennyire méltatlan eljárás indult, és nehezen tudják értelmezni a bölcsészkar vezetésének nyilatkozatait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzős hallgatói. Szerintük a tanáraik mindössze egy olyan cikket publikáltak, amiben egyszerű, tudományos tényeket és kutatási eredményeket soroltak – ezt mondták az általunk megkérdezett diákok.Az egyetem három oktatójával szemben „etikai vétség elkövetésének gyanújával” indult fegyelmi eljárás azután, hogy a Pride előtti napokban egy, a melegek kirekesztéséről és a szivárványcsaládokról szóló cikkük jelent meg a Hvg.hu-n.
Forrás: telex.hu
Orbán Viktor az állami alkalmazottaknak lengetett be új támogatást
Orbán Viktor kormányfő ma reggel fél hét után pár perccel adott interjú a Kossuth Rádió "jó reggelt, Magyarország!" c.
műsorában. A beszélgetés során új információ is elhangzott a nemrég bejelentett Otthon Start Program kapcsán,
azt mondta: "szeptembertől indul a program, 10% az önerő, dolgozom azon, hogy az állami alkalmazottak esetében
itt is tudjunk további segítséget nyújtani".
Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2023-őt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk